Még nem beszéltem Tappancsról... Torkomon gombóccal írom ezeket a sorokat. Én nem hittem hogy cicát lehet ennyire szeretni.. Amikor anya elhozta Gyálról, menhelyes cicaként, már az első pillanatban beleszerettem. Felvettem a kezembe, és nem érdekelte, hogy új helyen van, csak bújt,dorombolt a kis töki. Mérhetetlenül kedves kiscica volt. Ő tényleg kivételesen okos és kedves volt, nyoma nem volt benne a macskákban alapvetően fellelhető büszkeségnek, flegmaságnak. Tarka színű volt, mind a négy lábán fehér zoknikkal. Így evidens volt, hogy úgy fogjuk hívni: Tappancs. Hiába kutyás név, rögtön illett rá és hamar megtanulta.
Alig egy hónapja lakott velünk, amikor találtunk egy nagyon sovány cicát a panel alatti bokrokban..Közvetlenül a négysávos út mellett. Tudtuk, hogy veszélyes, de nem bírtuk ott hagyni, a menhely nem vette be..Úgyhogy felhoztuk hozzánk,majd pár nappal később kihoztuk apumhoz. Szaffinak neveztük el. Mérhetetlenül ronda,büdös,és karmolós cica, de én nagyon szeretem :) 
Valószínűleg elkaphatta tőle, de az is lehet, hogy hordozó volt, ugyanis Tappancs egy hónap múlva meghalt. Az a hónap is úgy telt el, hogy egyre rosszabb állapotban volt, egész nap aludt, orvosról orvosra jártunk vele hátha meglehet menteni. Elkapta a F.I.P. nevezetű vírust, ami a macskákra nézve 100%-ban halálos. Felpuffadt a hasa, tele volt folyadékkal. Hirtelen lefogyott. Addig nem adtuk fel, amíg már nyilvánvalóan fájdalmai voltak. Feküdt az ágyon, majd felült és hangosan elkezdett sírni. Azt a hangot a mai napig vissza tudnám idézni magamban. Borzalmas volt. Nem mertük meghozni azt a bizonyos döntést, egyszerűen képtelenek voltunk rá.. Pedig nyilvánvaló volt, hogy a cica szenved. Egy reggel arra keltem fel, hogy anyumék mellettem ülnek könnyes szemmel a földön, kezükben Tappancs, akiben már alig pislákolt az élet parányi fénye... 
Előtte kishúgom volt távol, azelőtt pedig én.. Sokszor szoktuk mondani: olyan, mintha megvárt volna minket. Amikor egy kupacban volt mindenki, akkor úgy döntött, itt az ideje távozni.
Betettük a kis fotelkájába, a kedvenc macijával. Ha nem láttuk volna, hogy mozog az oldala, azt gondoltuk volna róla, hogy már nem él. Egyértelműen a haláltusáját járta. Úgy ment el, hogy mi órákig mellette ültünk és simogattuk,végignéztük az utolsó sóhaját.
Ez már ősszel volt, és még mindig könnyezem ha vissza gondolok rá. Hatalmas szívvel megáldott kis lélek volt, aki nem ilyen sorsot érdemelt. Egyetlen egy dolog vigasztal: Rövid életének utolsó szakaszát szeretetben,családi környezetben töltötte, nem egyedül, magányosan halt meg egy sikátorban, hanem könnyező, szerető gazdik ölében. 

Soha nem felejtünk el, Tappancs! Remélem jó helyen vagy. 

Néhány kép róla:

Ez a kép nemsokkal a halála előtt készült: lefogyva, és boldogtalanul
 

Nagyon hiányzol, Tappancs. :(