Úgy gondoltam, írok arról a két lóról, akik meghatározták az életemet, akik által ma ott tartok, ahol vagyok. A másvilágra elvittek belőlem 1-1 darabkát, ami mindig is fájni fog. Persze az élet erről szól.. elvesztünk és megismerünk másokat. Meg kell tanulnunk gyászolni és új kapcsolatokat nyitni. Ez minden embernek nagyon nehéz. 

Hédi lovam

Egészen kicsi baba voltam, amikor édesapám megvette őt. Összesen 4 lovunk volt akkor: Hédi,Hajni,Sólyom és Ede. Én Hédihez kerültem a legközelebb. 9 éves lehettem, mikor Hajni meghalt.. sokáig szenvedett, elrákosodott. Csak apa kezéből volt hajlandó enni. Ekkor kerültünk közelebb egymáshoz Hédivel. Nem jártam puccos lovardába, nem volt edzőm, nem volt tapasztalatom. 9 éves fejjel egy madzaggal kötöttem ki a karámrúdhoz és felmásztam a hátára. Hatalmas ló volt hozzám képest. Szeretetével, türelmével lassan megtanított a lovakkal való bánásmódra. Ha elrontottam valamit, soha nem volt mérges, soha nem bántott,még csak a lábamra sem lépett. Vele tettem meg az első lépéseimet lóháton. Együtt megéltünk olyan dolgokat, amiket soha nem fogok elfelejteni. Mindazért amit értem tett évekig, nagyon hálás vagyok. Egy májusi,napsütéses napon mindennek vége lett. Ez 2010-ben volt. Terepen összeesett alattam, és végleg itt hagyott. Akkora traumát okozott vele hogy napokig meg sem tudtam szólalni. Borzalmas érzések keringtek bennem. Halála után pár hónappal születésnapomra kaptam Kacajt, és a kezdeti nehézségeink ellenére is Ő az, aki átsegített a gyászon. Már 4 éve, hogy nincs velem, de a mai napig szinte minden nap eszembe jut. Egy sörénytincs maradt meg belőle, és rengeteg,rengeteg emlék. 

Sólyom

Ő maradt egyedül a régi "bandából". Több fényképet nem linkelek róla. Csoda szép ló volt egykoron, hatalmas,robosztus felépítéssel, nemes vonalú fejjel, hosszú, erős lábakkal, nagy, kifejező szemekkel és orral, hatalmas fülekkel. Sajnos az idő és a rossz bánásmód eljárt felette, már rossz állapotban került hozzánk, lovagolni már nem lehetett rajta. Ő 1 éve hagyott itt minket, mikor már annyira szenvedett, hogy muszáj volt elaltatni. Borzasztó volt végig nézni, ahogy meghalt. Sólyom kedves, nagy mami volt, de sokszor nehéz volt vele bánni, mert tisztában volt a méretével és erejével. Nem egyszer fejelt meg vagy taposott össze. De az ember sosem tudott rá mérges lenni. Ránézett a hatalmas, kedves fejére és bármit megbocsájtott volna neki. Nagyon hiányzik, és remélem, odafent egymásra találtak a régi bandával, a teljes csapat együtt van már.. Sajnos ilyen az élet, még rengeteg mindenkit el fogok veszíteni életem során, de ők ketten azok, akikre mindig szomorúan fogok emlékezni.